Szicília IV.

Másnap sokáig aludtunk - végre!! -, aztán meg ahelyett, hogy elindultunk volna Messinába, veszekedtünk egy sort. Elkerülhetetlen, azt hiszem, ha nem ugyanolyan igényekkel indulunk neki az útnak... Lacó sokkal aktívabb nyaralásokat szokott és szeretett meg, mint én, ráadásul nekem sem volt annyi eszem, hogy időben szóljak, amikor úgy éreztem, túl gyors nekem a tempó vagy túl sokat terveztünk egy napra. Így aztán akkor derült csak ki, hogy bajom van, mikor már teljesen hisztérikus voltam a sok ki nem mondott sérelemtől. Mindegy, tanulságok levonva, és az út hátralevő része már tényleg mindkettőnknek megfelelően alakult :)

Aznap estére egy Castroreale nevű faluban foglaltunk szállást, amiről csak annyit tudtunk, hogy a világ végén van: egy Barcellona (hehe) nevű porfészekből lehet eljutni oda, és az utolsó busz délután 5-kor megy. Barcellona nem lopta be magát a szívünkbe, főleg, hogy a busz- és a vasúti pályaudvar nagyjából 5 kilométerre van egymástól, hegynek felfelé, és naponta egy busz közlekedik a kettő között - hát pont nem akkor, amikor nekünk szükségünk lett volna rá, úgyhogy taxiztunk. Castroreale viszont kárpótolt minket mindenért: a leghangulatosabb hegyi falu, ami csak létezhet. Nyugalom, tisztaság, a házak elé kitett virágosládák, kilátás egyik irányban a hegyekre, másik oldalon a tengerre. És mikor a hostelünk vezetője elmondta, hány temlpom, múzeum és műemlék épület van a településen, eszembe jutott, milyen igaza volt Szerb Antalnak, aki valami olyasmit írt Olaszországról, hogy ott több történelem jut egyetlen városkára, mint otthon hét vármegyére. A hostel maga is csodálatos, az udvarában egy 1324-ből fennmaradt torony, a tetőteraszáról gyönyörű a kilátás (este ott piknikeztünk - és annyival romantikusabb volt, mint bármilyen elegáns étterem:)). Egyébként annyira kicsi a falu, és olyan ritka a turista, hogy alig szálltunk le a buszról a megérkezés délutánján, máris megállt mellettünk egy járőrautó, és kéretlenül is útbaigazított minket a hostel felé ("ostello").


Egyébként most jövök rá, hogy már a beszámoló felénél tartok, de még mindig nem zengtem ódákat a szicíliai fagyiról (ölni tudnék a citromfagyijukért!!!!!), és nem figyelmeztettem senkit, hogy a szicíliaiak nem beszélnek idegen nyelven. Ez az elején idegesítő volt, de aztán olyan türelmesen magyaráztak nekünk olaszul, olyan lelkesen kérdezgették, hogy értjük-e már, hogy hamar hozzászoktunk, és angolból, franciából és az útikönyvben található olasz kifejezésekből álló halandzsanyelven kezdtünk el mi is próbálkozni:) A kedvességükre jellemző, hogy Palermóban megdicsérték az olasztudásomat úgy, hogy soha egy árva szót nem tanultam olaszul életemben, és a "két jegy, kérem, Mondello"-szintnél kint sem fejlődtem tovább :D