A busz 1900 méterig, egy fogadóig-felvonóállomásig vitt fel minket, és már útközben is láttuk a megszilárdult lávafolyamokat a hegy oldalán, sőt, egy szomorú, betemetett ház mellett is elmentünk. A fogadót egyébként már többször elpusztította a láva, de mindig újjáépítik lelkesen:) A felvonó 2500 méter magasságban tett le minket, közben láttunk aranyos, csakazértiskinövökitt zöld növényeket a kopár szürke vulkanikus talajon:
Hatalmas szerencsémre a felvonó tetejénél lehetett bérelni kabátot (mert a cataniai 40 fokban nehéz volt elhinni, hogy kellene), így halálra fagyás nélkül mászhattunk még feljebb. Nem mentünk fel a főkráterig, mert az gyalog túl messze lett volna, a négykerék meghajtásos terepjárók pedig, amik odáig közlekedtek, túl drágák voltak - helyette viszont találtunk egy másik, kisebb krátert, szerintünk a 2001-es kitörését, ahonnan még mindig meleg gőz szállt fel, és meleg volt a talaj is a tetején:
Itt aztán sokáig elidőztünk, még üldögéltünk is a meleg, szürke porban, amíg aztán jött egy felhő, beborította a kráterünket, minket meg leüldözött onnan - megtanultam, hogy a felhőben még kabátban is nagyon hideg van:)Visszasétáltunk a fogadóhoz, ahol elücsörögtünk a hazafelé tartó busz indulásáig, megosztoztunk egy szendvicsen és teáztunk, amire nagy szükségem volt, mert a szervezetem úgy döntött, bosszút áll, amiért nem pihenek eleget, és a torokfájás mellé egy jó kis lázat is kaptam. Az egyenlőség jegyében hazafelé Lacó is megfázott, mert azt még nem is mondtam, hogy a szicíliai buszokon és vonatokon túlzás nélkül 15 fokra állítják be a légkondit - újabb ne kérdezd-dolog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése