attól tartok, unalmas

Fura nap volt ma. Úgy ébredtem, hogy senkihez-semmihez nincs kedvem, egyedül akarok lenni - nagyon kollégium ez a hely, és éjjel-nappal együtt vagyunk másokkal, ami az esetek kilencvenkilenc százalékában szuper, mert sosem érzem magam magányosnak... de ma hirtelen elég lett a társasági életből. Úgyhogy reggeli (aha, délben) után elbúcsúztam a többiektől, akik Leidenbe kirándultak ma, és elmentem biciklizni az Amstel-partra. Sütött a nap, és a környék csodálatos, birkák, tehenek, lovak a mezőkön, mindenféle lökött vízi madár a folyóban és a partján.
Aztán mikor meguntam a tekerést, kerestem egy hangulatos stéget paddal, és leültem olvasni. Befejeztem Hrabaltól a Szigorúan ellenőrzött vonatokat (még szülinapomra kaptam Lacótól), most ez a legújabb kedvencem, azt hiszem. Olvassa el mindenki!!! Aztán végigdöglöttem a padon, zenét hallgattam, és ez olyan szuper volt, hogy alig bírtam eljönni, pedig megbeszéltük Edittel, az egyik magyar lánnyal, hogy megyünk aerobicra. Aztán persze kiderült, hogy ma nincs óra, így mehettünk a konditerembe, sok izmos férfiember közé, nagyon felemelő volt:) Utána pedig vacsit csináltunk, elkészült életem első ehető krumplipüréje (tudom, tudom, nem vörösboros marhapörkölt, de nekem ez hatalmas mumus, kérdezzétek meg Sancit vagy Gáborékat...), Lacó pedig csinált ananászos csirkét, nyammmm, ezek után azt hiszem, visszajött az életkedvem. Úgyhogy megyek is az első emeletre, ahová levitorlázott az előbb az erkélyre száradni kitett fél pár csíkos titokzoknim (csak szurkolok, hogy nem szállt be senki szobájába...).